• бизнес идеи
  • бизнес план
  • бизнес
  • дать объявление бесплатно
  • second hand
  • рынок Барабашово цены
  • офис земля
  • репортеръ
  • Harmadik az ifi PDF Nyomtatás E-mail
    IWIWGoogle bookmarkFacebookJP-Bookmark
    Írta: Administrator   
    2012. január 30. hétfő, 20:16

    Az Észak-Magyarország napilap kilencedik alkalommal szervezte meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Év sportolója szavazást, amelynek a díjkiosztójára hétfőn került sor a miskolci City Hotelben.


    Fotó: boon.hu

     

    Az eseményre azokat a sportolókat, csapatokat, edzőket hívták meg, akik a lap által felkért zsűri szavazatai alapján a kiírt hét kategóriában (Az év utánpótlás leány sportolója, az Év utánpótlás fiú sportolója, az Év utánpótlás csapata, az Év felnőtt női sportolója, az Év felnőtt férfi csapata, az Év edzője) az első három helyen végeztek. A zsűreinek tagja volt Bódi Krisztián, a Mezőkövesdi Televízió sportműsorainak szerkesztője is. A Mezőkövesdi KC ifjúsági csapata a szakma szavazásán harmadik helyen végzett, míg a Mezőkövesd-zsóry felnőttjei ötödikek lettek.


    Fotó: boon.hu

     

    Következik

    Adó 1 százalék

    Szavazás

    Budapest Bank Liga

      Döntő: Veszprém - Szeged
      A 3. helyért: Balatonfüred - Csurgó
      Az 5-8. helyért:
      Tatabánya 10 pont
      Gyöngyös 6 pont
      FTC-PLER 5 pont
      Kecskemét 1 pont
      A 9-12. helyért:
      Orosháza 9 pont
      Mezőkövesd 6 pont
      Pécs 6 pont
      Tata 1 pont

    Házi góllövő lista

    Fekete László 82
    Németh Tamás 75
    Molnár Ferenc 55
    Korsós Ádám 53
    Kupi Szabolcs 50
    Morva Zoltán 47
    Lezák Áron 47
    Bécsi János 44
    Gyuris Patrick 32
    Szabó Tibor 31

    Gubó Alex 27

    Alencar Rossoni 19
    Kiss Ádám 15
    Benis Bence 13
    Nyikes Csaba 12
    Lukas Gamrat 11
    Barta Dániel 9
    Kiss Gergő 7
    Rosta Miklós 5

    Bérletes kedvezmény

    Gyertek kézilabdázni!

    Média

    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com

    Támogatók

    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés

    Hirdetés

     


    Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.