• бизнес идеи
  • бизнес план
  • бизнес
  • дать объявление бесплатно
  • second hand
  • рынок Барабашово цены
  • офис земля
  • репортеръ
  • Következik a szomszédvári rangadó PDF Nyomtatás E-mail
    IWIWGoogle bookmarkFacebookJP-Bookmark
    Írta: Administrator   
    2012. február 10. péntek, 19:52

    Szombaton a nagy rivális Gyöngyöst látja vendégül a Mezőkövesdi KC, Korsós Ádám hazai győzelmet vár.

     

    Múlt szombaton megszerezte második győzelmét a bajnokságban a Mezőkövesdi KC, a Gyöngyös ellen pedig nem szeretné két pontnál alább adni az MKC.

    - Hogy telt a hét, felspanolta a csapatot a siker?
    - Nagyon jó volt úgy kezdeni a hetet, hogy az előzőt győzelemmel zártuk. Önbizalmat adott nekünk, lelkileg jó állapotba hozott bennünket. Egész héten a Gyöngyösre készültünk, a hát elején fizikailag, majd taktikailag. Győzni szeretnénk, úgy érezzük, hogy meg lesz a siker. Ez a szurkolóknak is fontos, hiszen ez itt úgymond az El Clasico.

    - Minek köszönhető az FTC-PLER elleni siker?
    - Jól felkészültünk a csapatból, Végre mi jöttünk ki szerencsésen néhány helyzetből, kipattanókból, távoli lövésekből, ezek nagyon kellettek, de egyébként is kijött a lépés, ez nem kisebbíti a csapat érdemeit. Küzdöttünk, fegyelmezetten játszottunk, jól védekeztünk, s kapus teljesítményünk is jobb volt, mint ellenfelünké.

    - Mondhatni úgy is, hogy múlt héten a tavalyi PLER egyik felét győztük le, most pedig a másik fele érkezik.
    - Sok volt fővárosi játszik a Gyöngyösben. A két szélső, Gazdag és Szalafai lerohanásokból és a saját posztjukról is eredményesek. Veszélyesek az átlövőik is, Halász, illetve Balogh, jól ismeri őket mindenki. meg kell akadályoznunk az átlövő játékukat, szélsőiket pedig ki kell szorítanunk. Beállóban Debreczeni volt PLER-es, s Sándor Ákos is bevethető, ő rutinosabb, oda kell rájuk figyelni. Irányítóban Juhász Károly fordult meg a PLER-nél. Meg kell oldanunk mindannyiuk semlegesítését, s számíthatunk arra is, hogy a kapuban Kenyeres áll majd.

     

    Következik

    Adó 1 százalék

    Szavazás

    Budapest Bank Liga

      Döntő: Veszprém - Szeged
      A 3. helyért: Balatonfüred - Csurgó
      Az 5-8. helyért:
      Tatabánya 10 pont
      Gyöngyös 6 pont
      FTC-PLER 5 pont
      Kecskemét 1 pont
      A 9-12. helyért:
      Orosháza 9 pont
      Mezőkövesd 6 pont
      Pécs 6 pont
      Tata 1 pont

    Házi góllövő lista

    Fekete László 82
    Németh Tamás 75
    Molnár Ferenc 55
    Korsós Ádám 53
    Kupi Szabolcs 50
    Morva Zoltán 47
    Lezák Áron 47
    Bécsi János 44
    Gyuris Patrick 32
    Szabó Tibor 31

    Gubó Alex 27

    Alencar Rossoni 19
    Kiss Ádám 15
    Benis Bence 13
    Nyikes Csaba 12
    Lukas Gamrat 11
    Barta Dániel 9
    Kiss Gergő 7
    Rosta Miklós 5

    Bérletes kedvezmény

    Gyertek kézilabdázni!

    Média

    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com

    Támogatók

    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés

    Hirdetés

     


    Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.