| PLER - MKC interjúk |
|
|
|
| Írta: Administrator |
| 2010. március 10. szerda, 09:53 |
|
Adorján Gábor elégedett volt csapata védekezésével, Rosta István viszont kevésbé látta jónak a kövesdi falat, látott kifejezetten gyenge egyéni teljesítményt is..
Adorján Gábor: Nagyon nehéz mérkőzés volt, ilyenre számítottunk. Mindkét mérkőzés nagy küzdelmet hozott, egy jó Mezőkövesden tudtunk túllépni. Nagy sikernek tartom, hogy bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe. A mostani mérkőzésen rövidebb időszakokra pályára tudtam küldeni sérültjeinket is, ez külön öröm számomra. Készülünk a további bajnokikra. MOst is volt 1-2 buta kiállításunk, ezek elkerülhetőek lettek volna, de összességében a védekezésünket jobbnak láttam, mint a támadójátékunkat. Rosta István: Az elején voltak gondjaink a középső védelmünkkkel, nem akadályoztuk meg a bejátszásokat, nem voltunk hatékonyak, s nem volt összhang a kapus és a fal között. Az agresszivitást nagyon hiányoltam, az első félidőben alig volt faultunk, áncolásunk, átlövésből is könnyű gólokat kaptunk. Ezzel ellentétben nekünk meg kellett szenvednünk minden egyes lövőhelyzetért. Azért volt gyébként kevesebb átlövésünk, mert ellenfelünk nyitottan védekezett, kiszorították lövőinket. a PLER kapujában pedig Paul klasszis formában védett, különösen a végjátékban. Célunk az volt elsősorban, hogy a védők mögé futva tiszta helyzeteket alakítsunk ki. A labdavesztések és a kipattanókra nem figyelés visszatérő gondot jelentenek. Néha technikai tudásunknál gyorsabban próbálunk játszani. Kicsit már javultunk ezen a téren, de még mindig van hová fejlődni. Kettős győzelemmel jutott tovább a PLER, dem indkét mérkőzés mutatta, hogy nincs nagy különbség a két csapat között. A sorsunk az első mérkőzés első félidejében dőlt el, amikor 22 gólt kaptunk. hogy ezt a PLER-t legyőzzük, tökéletest kellett volna nyújtanunk, ez ma sem sikerült, kevés jó teljesítmény mellett láttam kifejezetten gyenge produkciókat is. Sajnos ezt nem bírjuk el. A rájátszásra össze kell szednünk magunkat, minden szegmensben javulnunk kell, egyénileg és csapatjátékban is. Hamarosan lezárul az átigazolási szezon, ha találunk megfizethető és hasznos játékost, akkor megpróbáljuk idehozni. |
Média
Támogatók
Friss hírek
Népszerű
Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.






