A négyes döntő a tét PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. március 08. hétfő, 13:28

Háromgólos hátrányból várja a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját az MKC.

 

Kedden délután öt órakor Budapesten a PLER vendége lesz az MKC. Mint ismeretes, a múlt heti, szerdai mérkőzésen 26-29-es vereséget szenvedett a Kövesd a lőrinciektől, hazai pályán, a visszavágón ezáltal négy góllal, vagy pedig legalább harminc találatot elérve, három góllal kellene nyernie Feketééknek.

- A Dunaferr elleni, újabb egygólos vereség nagyon fájó, elemi hibákat is vétettünk, bár láttam biztató jeleket. Ellenfelünk velünk ellentétes utat járt be, rosszul kezdtek, most feljövőben vannak, viszont egszer már nekünk is ki kell, hogy jöjjön a lépés. A PLER esélyesebb, de megpróbálunk bravúrt véghezvinni, s bejutni a négyes döntőbe - tekintett előre Rosta István, az MKC vezetőedzője.

A szakember elmondta, a fővárosiaknél ismét bevethető Balogh Zsolt, aki az elmúlt két meccsen nem játszhatott, az MKC-nál pedig Juhász Zoltán bordasérüléssel bajlódik, Feketének pedig Gyöngyösön a balkezének egy ujján is elszakadt egy szalag, így mindkét keze sérült. MIvel ezek maguktól nem gyógyulnak meg, műtétre volna szükség, de a játékos az idény végéig erről hallani sem akar.

A szerdai kupameccs, illetve a szombati bajnoki második félidejében javult za MKC védekezésre, a keddi összecsapáson erre kellene építkezni, s persze jó kapusteljesítményre is szükség volna. S persze arra, hogy a lerohanásokban ne szórják el az értékes labdákat. Rosta István szerint a csapat nyerni akar, ám túl gyorsan. Reméli, kedden lesz igazi vezér a pályán, aki rendet tesz a társak között a pályán, s visszafogja a csapatot.

 

Támogatók

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés


Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.