Nem bírtunk a tartalékos Dunaferrel PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. március 07. vasárnap, 09:40

Hiába hiányzott a Dunaferrtől legjobbjuk, Mikler Roland, s hiába vált ki az első percben Szalafai, az MKC így sem tudta legyőzni a Dunaferrt.


Óriási lehetőséget szalasztott el az MKC azzal, hogy nem tudta legyőzni a klasszis kapusa nélkül fölálló Dunaferrt. A dunaújvárosi csapatot már régóta Mikler tartotta versenyben

Az MKC jobban kezdte a mérkőzést,az előny náluk volt, a vendégek csak egyenlítgettek, rendszerint hétméteresből, amelyből az első 12 percben körülbelül négyet kaptak, s ezeket Nagy Kornél mindig értékesítette. Az első percben a vendégeknél megsérült Szalafai Gábor, valószínűleg az achillese szakadt el neki is, mint Rosta Istvánnak. A Kövesdnél Milicsevics volt elemében, támadásban a többiek nem tudtak fölzárkózni hozzá. A félidő utolsó harmadában kedvenc fegyverével élhetett volna a Köves, ám a leindításokat rendre elrontották, eladták a labdát. A jobban koncentráló Dunaferr értékesítette helyzeteit, s kétgólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrészben javult a Kövesd védekezése, s Józsa beállásával tanácstalanok lettek a Ferr támadói, a kövesdiek pedig Nagy Kornél góljait emberfogással akadályozták meg. Az újvárosiak szó szerint fejjel mentek a falnak, ennek ellenére sokszor kaptak szabaddobást belemenés helyett. Többször is lehozták kapusukat, hogy egyenlő, létszámban, vagy fölényben támadhassanak. A második félidő végig szorosan alakult, azonban a hazai csapat nem tudta átvenni a vezetést, az utolsó percekben is sok hibát követtel el támadásban, a végén pedig senki sem mert kapura lőni, mindössze egy időntúli szabaddobást sikerült kicsikarni. Bécsi ijesztésére Nagy Kornél lépett ki, a második próbálkozás a sorfalban elakadt.

Mezőkövesdi KC–Dunaferr SE 24–25 (15–17)
Mezőkövesd, 800 néző. V: Nagy F., Turóczy J.
MEZŐKÖVESD: SZABÓ P. – Papics 2 (1), Bécsi 3 (1), MILICSEVICS 6, JUHÁSZ K. 3, Fekete 4 (1), Molnár F. 2. Cs: Józsa (kapus), Bajorhegyi, Rácz 2, Juhász Z. 2. Edző: Rosta István
DUNAFERR: VITÁRIS – Miss 2, Szalafai, Bali 1, Kopco 1, Nagy K. 11 (6), Morva 2. Cs: KEMÉNY, ROSTA M. 2, Benmiloud, Szepesi, Kurbej 1, TAKÁCS 5. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 6. p: 4–3. 12. p.: 8–8. 18. p.: 11–11. 23. p.: 12–13. 27. p.: 12–15. 36. p.: 16–19. 41. p.: 19–20. 46. p.: 22–21. 51. p.: 22–23. 58. p.: 24–25
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 7/7

Imre Vilmos: Kicsi különbség volt a csapatok között, ám úgy érzem, megérdemelten nyertünk, mert többször vezettünk, mint a Kövesd. Ez a mérkőzés a védekezésről szólt, nem számítottam arra, hogy ilyen kevés gól esik. Két, jól felkészített csapat taktikai harcából mi jöttünk ki jobban, mert támadásban eggyel kevesebbszer hibáztunk. Mindkét fél figyelt az ellenfél kulcsembereire.Sajnos a második félidőre elfogytunk, ifistáink játszottak, büszke vagyok arra, hogy így is bejutottunk a négy közé. Sérültjeinknek mihamarabbi felépülést kívánok

A rájátszásban a negyedik helyre számítunk, hiszen a többi csapat mind erősebb, mint mi, bár nekünk nincs veszítenivalónk. Van, akinek még nincs bajnoki érme, ezért szeretnénk, ha sikerülni medált szerezni

Rosta István: A döntetlen érzésem szerint reálisabb lett volna, ha úgy nézzük, az egygólos vereség nem sok, ám szerintem a hiányzók miatt győzelmi esélyt szalasztottunk el. Nem sikerült átlépni az árnyékunkat, ez volt az ötödik, hazai egygólos vereségünk, amely azt mutatja, hogy nem vagyunk gyengébbe, mint a többiek. Kettősség jellemezte játékunkat, egyrészt a vendégek védelme ellen csiki-csuki helyzeteket alakítottunk ki, másrészt pedig butaságokat csináltunk, eladtuk a labdát. Sajnos nem volt vezér a pályán, aki visszafogta, vagy épp siettette volna a társakat. A második félidő közepén jött menetrend szerint a hullámvölgy, elemi hibákat vétettünk, s a végjátékban sem azt csináltuk, amelyet az időkérésnél megbeszéltünk. Számunka befejeződött az alapszakasz, két meccsünk van hátra, utána hat mérkőzés jön, megpróbálunk addig fizikálisan és mentálisan is csúcsformába kerülni. Kedden megpróbálunk bravúrt végrehajtani a kupában a PLER ellen. Március 12-ig tart az átigazolási időszak, kellene egy új játékos. Sajnos olyan szintűt, aki tudna segíteni, nem tudunk megfizetni, kispadra pedig nem akarunk igazolni.
Módosítás dátuma: 2010. március 07. vasárnap, 09:41
 

Támogatók

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés


Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.