Vereség Gyöngyösön, Rosta súlyosan megsérült PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. február 28. vasárnap, 10:01
Három góllal alulmaradt ellenfelével szemben az MKC, ezzel nagyon kevés esélye maradt a legjobb nyolc közé kerülésre.


Fotó: Belkovics Krisztián. Galériához kattints a képre!

A Gyöngyös nyerte a szombaton megrendezett szomszédvári rangadót, mindez pedig azt jelenti, hogy az MKC sorsa nagyban függ attól, hogy miként bírálják el az óvását. Az első félidőt az MKC uralta, de a hazaiak kapuját kiválóan őrizte Kenyeres Pál, aki csütörtökön önmagát vásárolta ki élő debreceni szerződéséből. A Kövesd számára problémát jelentettek az emberelőnyös helyzetek is, ráadásul az 55. percben játékosként elvesztették Rosta Istvánt is, aki súlyos sérülést szenvedett, valószínűleg többet nem is léphet pályára.

Jól kezdte a mérkőzést az MKC,megszerezte a vezetést, majd fokozatosan lépett el ellenfelétől, már 9-4-re is vezettek. Nagy Károly időkérése rendezte a sorokat, s 9-7-nél már a Kövesd jelezte, hogy egy percig megbeszélést tart. A vendégelőny innentől 1-2 gólos volt, a félidőben minimális volt a különbség a két csapat között. Szabó Péter jól védett az első negyedórában, majd kissé visszaesett teljesítménye, a túloldalt viszont Kenyeres néha egy támadáson belül kétszer is védett, illetve volt, hogy két kapufát is lőtt a Kövesd.

A második játékrészre fölküldte jobbik sorát Nagy Károly, s a negyedik percben meg is szerezték a vezetést. Rosta István kapuscserével próbálta fölrázni csapatát, de néhány perc múlva Szabó visszaállt. A hazaiak az utolsó negyedórában már öttel vezettek, a égjátékban kettős sikerült faragni hátrányukból a matyóknak. A második félidőben nagyon kevés volt az átlövés a kövesdiek részéről, a szélsőket és a beállót játszották meg inkább. A legnagyobb gond az előnyök kihasználásában volt, kettős emberelőnyből is 1-1-gyel jött ki a vendég alakulat.

Gyöngyösi KK–Mezőkövesdi KC 28–25 (13–14)
Gyöngyös, 1200 néző. Vezette: Andorka, Hucker
GYÖNGYÖS: KENYERES – Benis 3, Horváth Sz. 3, TRIVKOVICS 3, Patócskai 1, BOGNÁR R. 1, Kleis 5. Csere: Vadkerti, KAPLONYI 7, Sándor Á., Nigrinyi 1 (1), KOTORMÁN 3, Bakos Á. 1. Edző: Nagy Károly
MEZŐKÖVESD: Szabó P. – Papics 2, BÉCSI 4 (1), JUHÁSZ K. 4, Milicsevics 3, Fekete 6, Juhász Z. 3. Csere: Józsa (kapus), Bajorhegyi, Rosta I. 1, Rácz R., Molnár F. 2. Játékos-edző: Rosta István
Kiállítások: 14, ill. 0 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1

Rosta István: Ezt a mérkőzést csütörtökön nyerte meg a Gyöngyös, amikor leigazolták Kenyeres Pált, aki most extraklasszis teljesítményt nyújtott. Ha nem ő állt volna a kapuban, nagyobb esélyünk lett volna. A második félidőben a Gyöngyös új sora fizikálisan és mentálisan is felőrölt bennünket.Lelki problémáinkban közrejátszottak a közelmúlt egygólos vereségei is. Edzéseken gyakoroltuk az előnyöket, hiszen a Gyöngyös stílusából adódik a sok kiállítás, ha lett volna elég önbizalmunk, jobbak lehettünk volna. Egy sikertelen tél után várjuk a napsütéses tavaszt, hátha a mi sorsunk is jobbra fordul. Hiányosságaink rámutattak arra, hogy lehetünk mi bármennyire szimpatikus csapat, a pénz nagy úr. Tíz játékossal nem tudjuk fölvenni a versenyt azokkal, akiknek 16 felnőtt játékos alkotja a keretét, csupán részsikereket érhetünk el. Nekem elszakadt az achilles-inam, amelyet műteni kell. A sors intett, hogy abba kell hagynom a játékot. Letapadt a lábam az ugrásnál, eben közrejátszhatott az is, hogy Gyöngyösön keményebb a pálya borítása, mint Kövesden.Szerdán az állapotomtól függ, hogy le tudok-e ülni a kispadra, lelkileg ezt is föl kell dolgoznunk, hogy eggyel megint kevesebben lettünk. Nagyon kellene már a siker, bízom benne, hogy végre győzni tudunk. Köszönjük a szurkolást, hogy ennyien eljöttek értünk Gyöngyösre.

Nagy Károly: A mérkőzés úgy zajlott le, ahogyan vártam, az első sorom nem tudta addig tartani az MKC-t, míg reméltem, azt hittem, többet bírnak majd, de a második játékrész már várakozásaimat tükrözte. Úgy gondolom, egy csapatot annyi góllal kell megverni, amennyivel lehet, hiba volt fölengedni az ellenfelet három gólra. Ez a kézilabda már hasonlított a kézilabdára, megvannak az alapok, 1-2 játékosnak még fejlődni kell. Ha fegyelmezettek vagyunk, nem az egyéni teljesítmények dominálnak, hanem csapatként működünk. A kapuban sokat erősödtünk ma nem szedtünk be olyan gólokat, amelyek egy-két héttel ezelőtt bementek volna. Kenyeres nagy magabiztosságot adott, innentől rá kell éreznünk a ritmusra.
Módosítás dátuma: 2010. március 05. péntek, 13:41
 

Támogatók

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés


Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.